Az útvonal ... (a cél pedig Amszterdam, stoppal)

 

____________________________________________________________________

 

Augusztus 11. szerda Dunaszerdahely Nürnberg 694 km [Starting Day]

 

Amszterdam. Stoppal. Már hetek óta csak e két dolog járt a fejemben, amikor végre eljött a kiválasztott nap, azaz kettőezertíz augusztus tizenegyedike. Ezen a napon halt meg Jackson Pollock amerikai festőművész, mondjuk az igaz, hogy 54 évvel ezelőtt. Mellesleg nekem meg tegnap volt a szülinapom, de ezt tényleg csak úgy margóra írnám. Az első napra, azaz szerdára korai kelést terveztem, ami fogjuk rá, össze is jött, mert bár kicsit még kómásan, de miután meghallgattam pár Coldplay számot, 6:20-kor már kint álltam a jól megszokott hazai stoppos helyemen, egy bazinagy csővázas hátizsákkal a hátamon és egy kisebb hátizsákkal a vállamon. Lefényképeztettem magam egy helybéli "szemétfeldolgozó" munkással, aki megkérdezte furcsa hanglejtéssel, hogy "hova-hova? nyaralni vagy csövezni?". Ennél hülyébb kérdést ilyen korán még nem raktak fel nekem. Ezután kiraktam a kilométerekre kiéhezett hüvelykujjamat és megkezdődött a nagy adrenalin túra, azaz elérni Amszterdamba stoppal, lehetőleg minél hamarabb. Hát akkor nézzük meg, hogyan sikerült mindez.

 

Úton...

 

Nagyjából tíz perc telhetett el, amikor egy sötét kék színű Renault állt meg és benne egy fekete hajú csaj feszített, aki épp Nagymegyerre ment munkába. Ekkor még nem tudtam, hogy ez egész pontosan a település előtt pár kilométerre található Euromilk tejfeldolgozó komplexum lesz. :] A csaj nem mondott semmi extrát, csak annyit, hogy Martin-ból származik és hogy régen ő is stoppolt, már amikor lekéste a reggeli buszt. Ja meg azt is mondta, hogy alapból nem vesz fel stopposokat, mert a mai világban már nem tudhatja az ember, de gondolta velem most valamiért mégis kivételt tesz. Gyorsan megnyugtattam, hogy nem kell félnie tőlem. Mondtam neki, hogy csak a pattintós stoppos késem van nálam, persze csak szigorúan önvédelemre (meg persze itt-ott konzervnyitásra). Erre baromi nagy csend lett.

07:00 körül járt az idő, amikor megérkeztünk és én megköszöntem a fuvart, majd kiszálltam. Kiálltam hát stoppolni, de úgy nézett ki a helyzet, hogy be kell sétáljak Nagymegyerre, mert a kutya sem akart megállni. Ám aztán még sem így lett, mert egy deres szakállú 50-es dzsentlümen megállt a VW kombijával és berepített arra a helyre, ahol akartam folytatni a stoppolásomat Győr felé. Azt mondja, hogy tudja milyen az, ha így rakják ki az embert a semmi közepén stoppoláskor. Ilyenkor ugye muszáj begyalogolni, mert itt már közel van a város és mindenki azt gondolja, hogy szerencsétlen már csak be tud menni olyan "közelre". Na igen, még esetleg be is gyalogolnék, de van előttem még kábé 1400 kilométer.

 

Euromilk mellett

 

Megköszönés, kiszállás. Ki se kellett raknom a kezem és (valószínűleg) a csővázas hátizsákom miatt lefékezett egy szakadt furgon, benne két sötét fószer. Én meg úgy gondoltam, hogy korai még elhagynom a veséimet csekély 20 kilométer után, úgyhogy beintettem a lehúzott ablakon és elküldtem őket. Ezután se kellett sokat várakoznom, mert egy szürke Opel állt meg mellettem és "Győrbe megyek" kurjantásomra rögtön intett, hogy jöhetek, ő is arra megy, pontosabban a veszprémi útra, de ez engem már nem érintett. Beszálláskor a rozoga ajtó majdnem a kezemben maradt, dehát gondoltam ez van, ezt kell szeretni. Ha potyog az ajtó az se baj, csak érjek célba. Tehát már úton voltunk Győr felé, amikor még a határ előtt hirtelen letért balra, Medve felé. Még jó, hogy rögtön hozzáfűzte, hogy "Be kell mennem üzletbe reggelit venni". Megérkeztünk, ő bement az üzletbe, én meg addig a verdában maradtam. A röhej az volt, hogy amikor jött vissza, hozta magával a "reggelit" is: két darab kiflit meg két sört.

Még 8 óra előtt odaértünk Győrbe, pontosabban az Árkádhoz, mert ott rakott ki. Itt lefényképeztettem magam egy topmodellel és 08:30-ra odasétáltam a pakkommal együtt az ingyenes Tesco busz megállójához, majd vártam a Tesco buszra, hogy kivigyen a város szélére, s így eljussak az M1-es sztráda ménfőcsanaki feltérőjéhez. Amikor leszálltam a buszról azt vettem észre, hogy velem együtt egy szerelmes pár is elkezdett gyors léptekben a sztráda felé kajtatni. Ekkor már levágtam, hogy ezek bizony szintén stoppolni fognak. Aztán hálistennek elmentek a túloldalra és Pest felé stoppoltak, ami nekem ugye jól jött, mert én Bécs felé mentem, szóval nix konkurencia.

 

Csővázas hátizsák + hálózsák + kis hátizsák = pakk

 

A stopposok, akik versenylovat ettek reggelire

 

9:10 körül kezdtem meg a stoppolást Bécs felé. Mielőtt nekiálltam, észrevettem, hogy épp ma nyírják ezen a területen a füvet a narancssárga munkaruhás fűnyíró elvtársak, úgyhogy emiatt kicsit aggódni kezdtem. Ugyebár közeledtek felém a fejfájás-gyanús fűkaszabolók, már pedig az emberek nem nagyon szeretnek megállni "több embernek" vagy akármilyen "tömegnek". Aztán az ott parkoló autójukhoz egyszer csak odajött egy tag átöltözni (amolyan nyári Mikulás narancssárgában) és megkérdezte, hogy merre megyek. Mondom Amszterdamba, de ő csak legyintett rá egy nagyot. Mondja, hogy a románok most mennek nyaralni Hollandiába és miért nem próbálom meg azokat (WTF?). Persze, kiírom egy bazinagy táblára, hogy HÉ ROMÁNOK ÉN IS HOLLANDIÁBA MEGYEK. Na jó, igazából a csókának nem volt meg mind a négy kereke, mindez enyhe diszlekszia kíséretében. Aztán odajött még pár fűnyíró (mármint füvet nyíró munkás) és elkezdtek mindenféle dolgot csinálni. Az egyik az orrát fújta, a másik egy sörös üveget próbált felnyitni a sztráda vaskorlátján, a harmadik meg úgy járkált fel-alá, mintha aknamezőn lépkedne. Én meg tovább várakoztam WIEN feliratú táblával a kezemben, hátha majd valaki elvisz Hegyeshalomig, tehát az osztrák-magyar határig. 1 óra alatt kábé 14-15 (!) autó is megállt (ráadásul még két kamion is) és ha hiszitek, ha nem, egyik se ment Bécs felé, de még csak egy benzinkútig se tudott elvinni a sztrádán, mert még azelőtt letértek. A legjobb egy fekete Alfa Romeo volt lecsukott tetővel, benne egy olasz dzsigoló, de még ő sem ment el a sztrádán egy benzinkútig sem. Hihetetlen mik vannak...

 

Háttérben a narancssárga fűnyíró brigád

 

Ez meg az autójuk

 

10:00 után járhatott már az idő, amikor végre valahára sikerült fuvart fognom Hegyeshalomig. Egy svájci rendszámú francia csávó volt az egy fehér mikrobusszal, ami egy bazinagy citromsárga konténerféleséget húzott maga után. Na mondom biztos ebbe gyűjti az elrabolt stopposok maradványait. Elég halkszavú volt, mondjuk ez amiatt is lehetett, hogy nem tudott angolul, én meg ugye a franciát nem kenem valami jól, csak pár alapkifejezés megy. A határig egyébként egész végig chillout és ambient zene ment, méghozzá a jobbik fajtából, úgyhogy ezért adtam neki egy jó pontot. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy én Amszterdamba megyek, még pedig Linz felé és gondolom ő is arra megy, tehát nem mehetnék-e vele egy darabig, de aztán mondta, hogy "yes, but I leave you on the borderline", szóval nem erősködtem, maradt a kiszállási helyem Hegyeshalom. 11 óra után nem sokkal már ott voltunk a határon és egy "merci" hagyta el a számat, az övét meg egy "bon voyage". Szóval végülis a bérgyilkos/vesekereskedő kinézete ellenére jó arc volt és elhozott egy darabig.

Tudjátok jól, hogy baromi sokszor gondoltunk már ezt meg azt meg amazt egy bizonyos emberről, aztán a végén kiderült, hogy teljesen máshogy állnak a dolgok, mint ahogy azt a defektes előítéleteinkkel gondoltuk elsőre. Aztán az ártatlan arcú angyalból veszedelmes dögkeselyű lett, míg például a szőrös alkoholistának kinéző valakiben nagyonis jófej embert ismertünk meg. Néha talán tenni kéne azért, hogy előbb megismerjünk valakit (már amennyire lehet), s csak aztán beszéljünk mindenféle hülyeséget arról az illetőről. Ezt kéne tenni, még mielőtt sajnos késő lenne. (Persze ettől függetlenül egy pillanatra sem lehetünk biztosak abban, hogy az említett francia sofőr nem volt bérgyilkos vagy valamilyen hasonló őrült...)

Na és persze ne feledjétek el, hogy előre elítélni egy filmet a címéről, egy embert a nevéről vagy a holnapot a tegnapról... nagyon-nagy BAROMSÁG! :)

 

Hegyeshalom + óriás szikla + pakk + Wien tábla

 

A képen is látható sziklánál álltam ki stoppolni tábla nélkül és miután kattintottam párat a gépemmel, rögtön megállt az első autó. Sőt, mi több, egy LAKÓKOCSI! :) Ennek marhára megörültem. Egyrészt azért, mert ilyen gyorsan megállt valaki, másrészt azért, mert lehetséges volt, hogy meg lesz életem első lakókocsi-lestoppolása. Így is történt. Ami a poén, hogy szintén svájciak voltak. Egy komplett svájci család állt meg nekem és már tessékelt is be az apuka a hátsó ajtón. Itt komplett konyha berendezve, hátul ágyak, középen meg egy asztal székekkel együtt. Ja és ami a legnagyobb Kinder Surprise volt az egészben az az, hogy 4 (!), azaz N-É-G-Y gyerek volt hátul az anyukával! Az agyam majdnem eldobtam. Két kislány és két fiú. Aztán a kisebbik csaj előre ült az apjához, én meg ott maradtam három gyerekkel és az anyukával, majd leültünk az asztalhoz.

Először az anyukával beszélgettem, aki nagyon jól tudott angolul és egy könyv olvasása közben zavartam meg a stoppolásommal. Elárulta, hogy Bulgáriából tartanak hazafele egy lakókocsis körtúráról és azt is elmondta, hogy 3600 EUR-ért bérelték a lakókocsit. Na mondom svájci népség, nem hiába, kicsit nagyobb a GDP, mint nálunk. Aztán azt is megtudtam, hogy az idősebbik fiú 16 éves, a mellettem ülő kislány 14, az apával ülő kislány (ha jól emlékszem) csak 11, na és a szőke kisfiú pedig 4 éves volt. Ő egyébként rögtön hátra ment és a játék babájával játszott, aranyos kis kölök volt, ja és rendkívül barátságos. Amikor fél óra után elfogyott a téma, az anyuka helyet cserélt az anyósülésen ülő kislánnyal, majd a gyerekek megkérdezték, hogy nem kártyáznék-e velük. Mondom miért is ne, egész nyugodtan. Megtanították velem a Phase 10 nevű kártyajátékot, aminek az első körét rögtön meg is nyertem.

Meglepődtem azon is, hogy a két idősebbik gyerek baromira jól tudott angolul. Hiába na, az erős GDP mellé egy jó angol tudás is dukál. Aztán hirtelen elkezdtek énekelni a gyerekek, először a legkisebbik, majd szépen sorjában mind bekapcsolódtak. Hát nem minden nap él át az ember hasonlót, az biztos. Valamilyen francia vagy svájci vagy fene tudja milyen mondóka lehetett. Nyugodtan mondhatom, hogy ezért az egy dologért már megérte elmennem erre az egész eszeveszett stoppolásra. Legaranyosabb jelenet pedig az volt, amikor már a kártya-party végefelé jártunk és a kis négy éves szőke kisgyerek beült közénk és elkezdte bütykölni fekete ceruzájával a játékbábja ruháját. Nem vagyok pedofil, csak szimplán "lenyűgözött" a kissrác közvetlensége és kedvessége.

 

Svájci család a lakókocsiban

 

 

Ez meg a konyhájuk volt

 

Phase 10 - avagy kártyázás közben

 

Néha elgondolkodom rajta, hogy milyen emberek vesznek fel. Úgy értem, hogy a sok "szadista-gyilkos-elmebeteg leölte a sofőrt" című sztori ellenére mégis megállnak az emberek, amikor stoppolok. Pedig nem hiszem, hogy annyira bizalomgerjesztő formám vagy baby-face kinézetem lenne, hogy 100%-os bizalmat keltenék az emberekben. Persze ez a teljeskörű bizalom ritkán van meg, mert rengetegszer láttam már, hogy idegeskednek meg tükörbe nézegetnek a sofőrök, hogy vajon most épp mit csinál a stoppos, akit felvettek. Ám ennek ellenére mindig megáll valaki és elvisz, tehát beenged a saját kocsijába. Sokszor mondják azt, hogy "régen én is stoppoltam" vagy hogy "az én fiam is stoppolt régen", így hát engem is felvesznek, de ennél is többször hallottam már azt, hogy "te vagy az első akinek megállok". Aztán az ember igyekszik jól viselkedni, ha már egyszer elnyerte az illető "bizalmát". Erre van pár íratlan szabályom, de nevezzük inkább csak hasznos tanácsoknak zöldfülűek számára. Ha például a sofőr nem valami barátságos és nem akar veled beszélgetni, akkor ne erőltesd, inkább csak üldögélj magadnak, várd a fuvarod végét, majd szállj ki és hagyd ott a bunkó arcot. Ugyanakkor azt sem ajánlom, hogy hallgass mint a sír, holott a tag nagyon beszédes és konverzálni szeretne veled. Meg kell találnod a közös nevezőt velük. Másik ilyen dolog pedig az, hogyha például hátra ülsz be (vagy páros stoppolás esetén ketten, esetleg hárman), akkor véletlenül se csinálj gyanús dolgokat. Ez alatt olyan dolgokra gondolok, hogy NE kutass a táskádban, NE csörögj-zörögj mindenféle zacskókkal vagy papirokkal, NE suttogj a társad fülébe, NE szemezz a visszapillantó tükörben a sofőrrel (a feleségét meg duplán mellőzd), NE kezdj el hirtelen a semmiből azerbajdzsáni verseket dalolni, na és persze ami a legfontosabb, hogy NE kezd el fenni a késedet hangosan! :]

 

Itt meg már nyerésre álltam

 

Holland anyuka + lakókocsi

 

13:48-kor raktak ki a Linz mellett található BP kúton, ami ugye az A1-es sztrádán van. Az időpontot azért tudom ilyen pontosan, mert a fenti anyukás-lakókocsis kép ekkor készült. Ez a benzinkút egyébként egy rohadt nagy kamionos pihenőhely is, ahol általában mindig dekkolnak kamionok. Ja és ami a "legjobb", hogy a müncheni stopptúrámnál több mint 2 órát rohadtam a nagy melegben itt. Ekkor még nem gondoltam, hogy ez most is ilyen hosszú tespedés lesz. Még mielőtt kiálltam stoppolni a túra egyik legérdekesebb találkozása következett számomra. Megláttam egy stoppost úgy 20-25 méternyire tőlem. Na igen ám, de nem is akármilyet. Odamentem és bebizonyosodott, hogy jól láttam. Egy kábé 80 éves papa stoppolt enyhén kiöltözve, sétabottal, üvegszemmel, kalapban, PASSAU táblával a kezében. Mellette egy csomó táska, isten tudja mivel megrakva. Ilyen idősen és ilyen agyhalál közeli kánikulában ő ott stoppolt, tetőtől talpig felöltözve, sétabottal!!! Egyszerűen nem tértem észhez. Szó ami szó, le a kalappal előtte. Na szóval odamentem hozzá és beköszöntem, mire ő rögtön angolul, skót akcentussal közölte velem, hogy már több, mint 1 órája itt dekkol a hőségben. Megkérdeztem tőle, hogy lefényképezhetem-e, azt mondta igen, úgyhogy ez meg is történt. Szegénynek alig lehetett látni a PASSAU feliratot a tábláján. Ebből az következik, hogy vagy nagyon amatőr volt (azok nyomják ilyen szerencsétlenül), vagy vérbeli profi (mert azok már megtehetik, hehe). Egyik kérdésemre úgy reagált, hogy "miiii??", tehát lehetséges, hogy honfitárs volt, de nem kérdeztem meg tőle. Mondtam neki, hogy respektálom amit csinál, majd sok szerencsét kivántam neki. Ő szintén így tett, majd elköszöntünk egymástól.

 

Öreg papa fabottal, PASSAU táblával a kezében - stoppolt

 

Az év stopposa

 

A stoppos papa után még rengeteg kolléga bolyongott a parkolóban, az egyik például egy virgonc dán csaj volt, aki mint megtudtam, Európa körtúrán van. Ő simán lepakolt a cuccaival az út másik felére, majd odajött hozzám a bazinagy térképével és mutogatni kezdte, hogy merre megy tovább. Mondja, hogy Salzburg felé tart, mert Svájcba megy, ott van randija holnap. Na mondom szuper, én Passau felé megyek, tehát kicsit más irányba fogunk stoppolni, bár ettől függetlenül még ugyanazon a helyen. Amikor Münchenbe mentem stoppal, én is az ő útján mentem. Most az volt a vicces (na jó, nem is vicces, hanem inkább kicsit idegesítő), hogy aki most megállt nekem, az mind Salzburg felé ment. Bezzeg amikor Münchenbe mentem, akkor mindenki Passau és Wels irányába ment, holott Salzburg felé kellett volna a fuvar. A dán csaj nagyon odáig volt, hogy miután elküldte Berlinbe a barátját és egyedül stoppol, azóta sehol sem kell 10 percnél többet várakoznia. Erre mondom neki, hogy adja kölcsön a szőke parókáját és nekem is ilyen könnyen fog menni. Erre nevetett és aztán neki álltunk stoppolni, én az egyik oldalon, ő a másikon.

Megállt egy osztrák öregember és megkérdezte tőlem, hogy együtt stoppolunk-e, persze mindezt németül, én meg csak úgy kitaláltam a mutogatásából az egészet. Na és ami a lényeg, hogy miután mondtam, hogy NEM együtt vagyunk, elkezdte azt a tipikus köpködős német dumát, amiből én kábé annyit értettem, hogy semennyit. :) Aztán elhúzott a búsba. A csaj közben átszólt nekem, hogy ki kéne raknia egy táblát "NOT WITH HIM" felirattal, így legalább tudnák a sofőrök, hogy nem együtt vagyunk. Mondom oké, akkor kezdd rajzolni a tábládat, én meg addig stoppolok tovább. Na persze erre nem került sor, mert megállt neki egy fekete Audi, benne egy nyikhaj tinédzser arc, én meg addig sorozatképeket csináltam minderről, amiből egy példányt ti is láthattok. Aztán persze a skandináv csaj lelépett az Audival és én folytattam a stoppolást Passau felé. Mindezt vagy PASSAU, vagy pedig A'DAM táblával (így rövidítik az Amszterdamot), néha pedig tábla nélkül, magyar zászlóval.

Ez egyébként a saját találmányom, mert még otthon kitaláltam, hogy veszek anyagot és varratok belőle egy magyar és egy holland zászlót. Így utólag elárulhatom, hogy baromira jó ötlet volt, mert egy csomószor álltak meg magyar kamionosok, még ha nem is mentek arra, amerre én. Az idő veszettül meleg volt, na és ennek tetejében akkor még láttam egy hazai (ismerős) autóját elsuhanni mellettem a sztrádán, persze a rendszámtábla is klappolt. Baromi sok rendszámtábla van a fejemben. Ha az ember ilyen sokat áll kint az út szélén, akkor akarva és akaratlanul is megjegyez dolgokat. Ilyen dolog a rendszám is...

 

Ők elég tré helyen stoppoltak, úgyhogy a rendőrök elküldték őket

 

Még mindig Linz mellett

 

A dániai stoppos csaj a pakkommal

 

Szőke hajjal könnyű...

 

Isten tudja mennyi lehetett az idő, mert aztán már se fényképezni, se "jegyzetelni" nem volt kedvem, amikor egyszer csak megállt egy magyar krapek és mondta, hogy Passau felé megy. Különösebben nagy sztorit nem írok róla, mindössze annyit, hogy mániákus volt, már ami a sportfogadásokat illeti. Ez a hobbija. Mondta, hogy Győrnél már látott egy srácot stoppolni, ki is akart neki szólni, hogy mindjárt fog jönni, de mire visszajött, már nem volt ott. Ez a stoppos, mint kiderült, én voltam. Aztán nagy meglepetésemre kitalálta, hogy le fog járni a vezetési ideje és kirak engem valahol. Na mondom fasza, pedig nem ezt beszéltük meg először. Mindegy, majd valami lesz. A tervem az volt, hogy egy óriási kamionos pihenőhelyen virrasztom majd végig az éjszakát, ugyebár alvóhely és biztonsági széf hiányában. Ehhez képest egy kábé 80 méter hosszú, tehát viszonylag rövid és méretileg kicsi pihenőhelyen rakott ki a sztrádán, valahol Passau és Regensburg között, az isten tudja hol pontosan. Megköszöntem a fuvart és kiszálltam. Itt most pár mondat erejéig szeretnék megjegyezni valamit. Még pedig azt, hogy szerintem nagyon fontos dolog az életben a tolerancia azokkal szemben, akik olyan "viccen" nevetnek, amin mi sajnos (vagy hálistennek?) nem tudunk. Ez persze oda-vissza érvényes. Nekünk is meg kell értenünk azt, hogy egy bizonyos személy nem tud nevetni a mi szellemeskedésünkön. Könnyűnek tűnik, de mégis sokszor gondot okoz.

Nagyjából 1 órát dekkoltam ennél a megállóhelynél, amikor csak úgy a semmiből jött egy faszi motoros kiszerelésben és elkezdett előttem telefonálni, közben pedig lihegett és nagyokat köhögött. Nem tudtam elképzelni, hol a brében lehet a motor. A pihenőhelyet egy fasor választotta el a sztrádától, de ahogy átnéztem a kusza bokrokon, sehol nem láttam nyomát a kétkerekűnek. Ha tippelnem kéne milyen nyelven telefonált, akkor oroszt mondanék. Egyébként a kamionok és a szemetes ládák melletti füves részen török(nek kinéző) kamionsofőrök feküdtek és az igazak (vagy a hamisak) álmát aludták. Az agyamban már olyan gondolatok jöttek elő, hogy az éjszakát a sztrádát az erdőtől elválasztó "hangszigetelő falak" mögött fogom eltölteni, méghozzá a hálózsákom társaságában. Ám ekkor hirtelen...

 

Linznél ő vett fel

 

Yonderboi - Another Geometry

 

... azon kaptam magam, hogy megállt mellettem egy szlovén rendszámú kamion, benne (mint az utólag kiderült) egy szlovén fószer. Kiabálom fel neki az ablakába, hogy Regensburg, Nürnberg ... Amszterdam ... Erre beintett mosolyogva, hogy jöhetek. Aztán persze kiderült, hogy csak Nürnbergig megy és majd előtte kitesz engem egy nagy kamionos pihenőhelyen, ahol van benzinkút is meg étterem is, de ami a lényeg az az, hogy ezzel az egy fuvarral még ezen a napon letudhattam plussz 200 kilométert. Ami ezt a szlovén kamionsofőrt illeti, egyszerűen bámulatos, hogy mennyire kedves volt. Szinte rögtön megkínált energiaitallal, amit bár kétszer is visszautasítottam, de aztán már inkább elfogadtam és megittam. Aztán megkínált még mindenféle gyümölccsel és csokival is, de ezeket már nem fogadtam el, nem akartam szemtelen lenni. Sőt, amin elképedtem az az, hogy megengedte, hogy hazatelefonáljak a saját telefonján. Nem tudtam visszautasítani, úgyhogy telefonáltam kétszer is róla, bár igyekeztem rövidre fogni a mondanivalómat. Hálám jeléül adtam neki egy egész tábla csokit, nekem úgy sem kellett. Elmesélte, hogy neki is a fia amikor annyi idős volt, mint amennyi most én vagyok, sokszor stoppolt és bejárta egész Európát, főleg Spanyolországot és Franciaországot. Na ebből már sejtettem, hogy miért ilyen adakozó és segítőkész velem szemben. Ami tulajdonképpen rendjén is volt, mert így akarta megtenni (és egyben visszaadni is) azt, amit az aggódó szülő 15-20 éve nem tehetett meg a saját fiával. Hát bizony sokszor van ez így, méghozzá rengeteg verzióban tálalva. Az bánt most, akit más bántott akkor ... vagy az segít most, aki nem segíthetett akkor. Et cetera. Mindenesetre stoppos fiú ide vagy oda, ritka rendes emberrel találkoztam.

 

A szlovén kamionos

 

21:14 körül rakott ki a Nürnberg előtti bazinagy kamionos pihenőhelyen, melynek még neve is volt: Jura. Na és itt következett az, ami elkerülhetetlen volt az Amszterdamba való elstoppolásom során, még pedig az, hogy éjszakáznom kell egy isten tudja milyen levert helyen. Ez a pihenőhely lett tehát az a bizonyos hely, ahol mint utólag elmondhatom, 10 (!) órát kellett eltöltenem. Mindezt persze virrasztva, mert a táskákat nem akartam "ellopatni", tehát fent kellett maradnom egész éjjel. Hát erről a tíz óráról olyan sokat lehetne mesélni, hogy külön honlapot, sőt még akár kulcstartót, gyorsétkezdét, meg még szuvenír pólót is érdemelne a dolog. Na, de viccet félretéve, tényleg annyi dolog történt, hogy az valami agyzsibbasztó, szóval nem fogok és nem is tudok mindenről beszámolni. Eme éjszaka alatt, ha az ember nem gondolta át az egész életét, akkor már sosem fogja. Miután kirakott a szlovén kamionos (na és persze kezembe nyomott egy bónusz két literes ásványvizet) kerestem egy padot asztallal és "tábort" vertem éjszakára. Itt is feküdt egy tag a fűben, az autók előtt közvetlenül. Először csak lestem, mondom ide dobtak nekem egy hullát éjszakára. Aztán kiderült, hogy csak egy sima sofőr az, aki nem akart az autóban görnyedni, hanem inkább kifeküdt a fűbe és bevágta magát egy hullazsákba (tényleg úgy nézett ki).

Miután sikeresen otthon hagytam a kanalat és a villát, a stoppos késemmel kellett megennem a mandarin konzervet, na és ami a legjobb, a kukorica konzervet is. :] Majd végeztem a nagy vacsorával és egy kicsit nézegettem a térképet, merre is lenne érdemes tovább menni Amszterdam felé. Sokszor hallottam magyar szavakat a pihenőhelyen. Egyik ilyen alkalommal egy négy tagú magyar társaságot vettem észre. Kérdeztem, hogy nem mennek-e véletlenül Amszterdamba és erre mondták, hogy igen, pontosan oda tartanak, valami sárkányrepülő-bajnokságra (?!). Egyszer csak a sofőr is visszajött egyenesen rókázásból. Akartam neki adni valami tablettát, de mondta, hogy most vett be valamit és azt is kihányta. Jobbulást kívántam és ott hagytam őket.

 

Táborverés után: térkép, zene, jegyzetfüzet, mandarin konzerv

 

Aztán zenét dugtam a füleimbe és pakkokkal együtt sétáltam egy nagyot a kamionok közt elvegyülve. Megkérdeztem pár magyar kamionost, hogy mikor és merre mennek tovább, de nem voltak túl lelkesek. Legtöbbjükön egyébként látszódott, hogy füllentenek, csak hát valószínűleg annyira be voltak kakkantva, hogy nem merték megmondani a frankót, azaz hogy "bocs fiam, de gyilkos formád van, nem akarlak elvinni és kész ", vagy legalább valami hasonló szöveget ha nyomattak volna, na mindegy. Egyébként ebben a világban már az is gyanús az embereknek, ha udvarias és kedves vagy velük. Sajnálatos dolog, de ez van. Az egyik épp kolbásszal meg hagymával tömte magát a kabinjában, amikor odamentem hozzá és rákérdeztem a dologra. Azt mondta, hogy ő reggel 7:30-kor startol és ha itt leszek akkor tovább visz. Ebből persze reggelre már semmi sem lett, mert nyoma veszett a kamionjának.

Egyébként még éjfél tájékán beparkolt a padom mellé egy szintén magyar kamionos és kisebb beszélgetés után elárulta, hogy ő reggel megy tovább Aachen irányába, tehát a holland határ felé és ha akarom, akkor elmehetek vele. Ekkor még teljesen rendben volt minden, nem úgy, mint később. Mondta, hogy ő most megy aludni és 7-kor kel. Behívna engem is éjjelre, de be van pakolva neki az ülésre a hűtőtáska és hasonló cuccok. Na mondom elég gyenge kifogás, de amúgy sem akartam bemenni, szóval maradtam kint éjszakázni. Egyszer az életben ezt is ki kell próbálni. Több száz kilométerre az ember otthonától egy vadidegen benzinkúton virrasztani a hidegben és sötétben. Térképek, zene, mandarin konzerv, mi kell még? Aztán a kamionos mielőtt bement lefeküdni "illedelmesen" elköszönt és megemlítette, hogy azért vigyázzak magamra, mert éjszaka kiszállnak a terepre a kurvák meg a buzik. Na mondom kössz szépen, hasonló jókat neked is, szevasz. Én meg gondolkodtam tovább, mivel más tenni való úgy sem volt.

Hirtelen eszembe jutottak Ők, akik már nincsenek köztünk. Velük mi a helyzet? Vajon naponta hány ember gondolkodik el azon, hogy Ők hová tűntek? Hol vannak most? Na és hányan hisznek abban, hogy egy "mennyországnak" nevezett helyen tartózkodnak? Mennyien veszik mindezt semmibe? Na és azt a tényt vajon hányan tudatosítják, hogy mint egy védtelen kis hangya akire épp ráléptünk, ugyanígy tűnünk majd el mi is egyszer a felszínről? Fel lehet egyáltalán ezt fogni anélkül, hogy az ember belebolondulna vagy bármiféle okoskodó ál-igazságot próbálna rá kitalálni? Aligha van kielégítő válasz... Mindenesetre az biztos, hogy hiába is dugjuk fejünket a homokba e kérdéseket illetően, az igazság akár ilyen, akár olyan formában, de nagyonis LÉTEZIK.

 

Coldplay - The Scientist

 

Reggelre várva...

 

10 órányi virrasztás után végre pitymallott

 

____________________________________________________________________

 

Augusztus 12. csütörtök Nürnberg - Amszterdam 754 km [Lucky Guy Day]

 

Reggel 7 körül raktam egy kis Armin van Buuren-t a füleimbe, elvégre mi mással melegíthetne az ember Hollandiára, ha nem vele? :] Aztán amikor a magyar kamionos kijött a vackából én már akkor láttam rajta, hogy baromira nem akar engem elvinni. A beszédjén is érződött, hogy ez a csávó bizony hanyagolná a fuvarozásomat, egész egyszerűen csak félt. Aztán még olyannal jött, hogy nem főzhet-e nekem kávét, meg hogy jól gondoljam meg, mármint azt, hogy nem kérek-e kávét. Mondom normális ez? Aztán összecsaptam a pakkjaimat és megmondtam neki, hogy én most elmegyek fuvart keresni és legfeljebb 1 óra múlva visszajövök, mert ő akkor indul. Éjjel még tele volt az egész kamionos parkoló, ám most reggelre teljesen kiürült, alig maradt pár kamion.

07:32 körül kiálltam a parkolóhely legvégére stoppolni. Az egyik oldalon a sztráda volt, míg a másikon gyönyörű hegyek és zöld dombok, reggeli harmatfelhőkkel megszórva. Szóval a látvány megvolt, már csak egy jó fuvart kellett fognom. A magyar zászló már be volt élesítve és ki volt készítve, hogyha esetleg magyar rendszámú kamiont látok, akkor ki tudjam tenni és lengetni kezdhessem. Hát rohadt nagy mákom volt, így utólag belegondolva meg pláne, mert pont amikor kiálltam és lefényképeztem a tájat, sikerült kiraknom még gyorsan a magyar zászlót és fognom egy bombasztikus fuvart. Egy kamionos állt meg, természetesen magyar volt. Ő volt Balázs, aki (nem túlzok), de az egyik legjobb kamionos arc volt, akivel valaha is találkoztam. Jó humora is volt, meg el lehetett vele beszélgetni mindenféléről. A frankfurti repülőtérnél még a repülőket is lestük, hogy hogyan szállnak el mellettünk. Na és stoppolásom szempontjából ami a legfontosabb, hogy egészen a holland határig el tudott engem vinni. Pontosabban egy Hünxe nevű megállóhelyhez, ami már csak durván 30 kilométerre volt Hollandiától. Ez az egész út reggel a Jura pihenőhelytől Hünxéig kábé 8 órás kamionozgatást jelentett, de egész gyorsan eltelt, mert hálistennek jól el tudtunk dumálni. Sőt, egyszer még meg kellett állni egy 45 perces pihenőre is, mert ugyebár egyszerre nem lehet ennyit vezetni a kamionosoknak. Ez alatt csináltunk pár fényképet és ettünk pár cuccot a kúton. Aztán mondtam neki, hogy nincsmese.com, szóval otthon majd nézze meg, ha lesz rá ideje, mert valószínűleg ezt is beleírom majd. Az az érdekes, hogy ez volt a leghosszabb fuvarom ezen az amszterdami úton és mégis alig írok róla valamit, pedig tényleg sok mindenről dumáltunk. Na mindegy, kössz a fuvart, szevasz Balázs! :]

 

Balázs, a jó arc kamionos

 

Ez meg én vagyok, háttérben egy pozsonyi kamion

 

Közös pózolás - a 45 perces pihenő ALATT, a kamion ELŐTT, a kemény éjszakázás UTÁN

 

Ez meg a kamionból van fényképezve

 

15:28 körül végre megérkeztünk a Hünxe nevű megállóhoz, ahol elbúcsúzás és kisebb fényképezkedés után kiraktam a házilag festett AMSTERDAM feliratú lepedőmet és marhára leesett az állam. Egy két üléses sportkocsi, pontosabban egy fekete Volvo állt meg, benne egy dujuszpikinglis-re IGEN-t felelő fekete hajú perszóna, akit Marionnak hívtak és köszönés helyett rögtön ezt válaszolta, hogy "Hát, akkor te egy nagyon-nagyon szerencsés fiú vagy, mert egyenesen Amszterdamba megyek". Innét a Lucky Guy Day... Na mondom ezt le kell fényképezni, úgyhogy ez rögtön meg is történt, mielőtt beszálltam volna. Pakkok be, stoppos be ... és már indulhattunk is. Ha nem mentünk 180-al, akkor semennyivel sem. Róla elég sokat megtudtam, mivel állandóan odáig volt, hogy az ő barátnőjéhez megy, akinek a barátja Hollywood-ban dolgozik. Aztán azt is eldicsekedte, hogy múlt héten még Kanadában síelt, hétfőn pedig még Rómában volt. Engem meg jobban érdekelt a bal hüvelykujja, mert olyan volt, mintha nem lett volna rajta se köröm, se ujj. Aztán megkínált a sebességváltó melletti bizbaszból cukorkával, én meg gondoltam miért is ne, szóval elfogadtam. Szó esett még szélmalmokról, szeszélyes időjárásról, de a holland tehenekről is, valamint a szagról is, amit maguk után hagynak. Kábé 5 óra felé járhatott az idő, amikor megérkeztünk Amszterdam elővárosába. Marion mondta, hogy majd jól nézzem meg ezeket az art-deco stílusú irodaépületeket. Mi tagadás, baromira jól néztek ki, nem hiába, ez volt az üzleti negyed. Aztán az jutott az eszembe, hogy vajon tudja-e Marion, hogy az 1960-as Psycho c. film szőke titkárnőjét és egyben a híres fürdőszobás késelős jelenet főszereplőjét is így hívták? Nem kérdeztem meg tőle...

Hünxe - épp beélesítem a lepedőmet

 

Marion, aki egyenesen Amszterdamba repített

 

Destination: Amsterdam

 

Ilyen volt a kilátás Marion sportkocsijából - [VIDEO]

 

Marion 17:13 körül rakott ki a bazinagy ING (ájendzsí) épület mellett, mert neki ott volt dolga. Itt kiszálltam és megköszöntem neki a fuvart. Egyébként nagyon úgy nézett ki, hogy rám szakad az ég. Nem is kellett rá sokat várni, mert hirtelen olyan villámlás kísérte nyári zápor jött, mintha csak az érkezésemre rendelték volna meg előre. Azonban már ez sem érdekelt, mert sikerült véghez vinnem egy nagy álmomat, tehát elértem Amszterdamba 100%-osan stoppal. Talán erre mondják, hogy lesz mit majd mesélni az unokáknak.

Ekkor már persze hamisítatlan amszterdami levegő vett körül. Mindenhol biciklitározók és kerékpározó emberek voltak. Aztán kicsit tanakodtam, hogy most mégis merre menjek, mert nem volt kedvem kinyitni a gigászi Amszterdam térképemet (amit már amúgyis "kívülről fújtam"). Úgyhogy fogtam magam és felültem az első villamosra, amire az volt ráírva, hogy Central Station. Így hát megtörtént az első (és egyben utolsó) amszterdami bliccelésem is, ugyanis soha többet nem ültem se villamosra, se buszra, se metróra (ami megjegyzem nem is működött épp). Gondoltam Amszterdam a biciklik városa, na meg persze a gyalogosoké, úgyhogy maradtam a túrázásnál és a biciklizésnél. Kisebb-nagyobb erőfeszítésekkel, de sikeresen találtam szállást három éjszakára. Miután leraktam a pakkjaimat és lezuhanyoztam, volt még energiám és bementem még egyet térni a városba megnézni, mi vár rám a következő két napban. Este 11 után visszatértem a szobámba, majd 42 óra nem alvás és 1448 kilométernyi stoppolás után végre megtörtént a dolog: LEFEKÜDTEM ALUDNI. :)

 

________________________________________________________________

 

 

Augusztus 13 - 14 - péntek - szombat - 0 km - [Amsterdam Days]

 

Mivel a weblapom főleg a stoppos sztorikra van kihegyezve, így aztán a két Amszterdamban eltöltött nappal itt nem nagyon foglalkozom, mert ez amúgyis rengeteg olvasnivalót hozna magával, én meg rendes tag vagyok és megkíméllek benneteket tőle. Röviden: egyik napra béreltem egy biciklit és azon jártam be az egész várost, láttam 20 méternyire tőlem balesetet, találkoztam rengeteg stoppossal és kalandorral, ettem és ittam mindenféle jót, útba igazítottam (nem amszterdami létemre) egy csomó tudatlan turistát, nekiálltam csak úgy poénból stoppolni egy hivatalos (!) stoppos helyen (kevesebb mint fél óra alatt meg is álltak hárman), gyönyörködtem a tömérdek csatornában és persze az Amstel folyóban is, vettem pár szuvenírt, bebarangoltam a piros lámpás negyedet, Anne Frank House-t és a Van Gogh Múzeum-ot is megnéztem, persze csak kívülről, mert kábé 5-6 órás sor volt (ez nem vicc, le is videóztam az egyiket bicikliről, lásd lejjebb). Történt még rengeteg dolog, de azt talán majd legközelebb mondom el. Most beszéljenek helyettem inkább a képek. :]

 

Armin van Buuren - This Light Between Us

 

 

Central Station - itt így néz ki a vasútállomás

 

 

Cheese Shop - ha már egyszer Hollandia, akkor sajt

 

Szeszélyes időjárás avagy miért árulnak annyi szuvenír esernyőt az üzletekben

 

Egy kis helyi "children stuff"

 

Maddam Tussauds Amsterdam

 

Vendégmunkások beöltözve

 

(18)

 

Stoppos kontra baltás gyilkos

 

Ejj ráérünk arra még

 

Dam square

 

Amstel partján

 

Lucas Jansz Sinckbrug

 

A baleset utáni pillanatok - hálistennek csak a korlátnak esett baja...

 

 

Gary Jules - Mad World

 

 

ZÖLD

 

Don Quijote fíling

 

Biciklizés Amszterdamban [VIDEO]

 

Húzz-húzz engemet

 

[architectuur]

 

Jaco van Dormael - Mr. Nobody

 

Jó kilátás volt az egész városra

 

Amszterdamban ilyen is van

 

Street Dance

 

Van Gogh Múzeum előtti sor bicikliről [VIDEO]

 

The Big Yellow Fapapucs :]

 

Depeche Mode - Free Love

 

Magna Plaza - avagy egy pláza így is kinézhet kívülről

 

Egy kis grafika

 

Anne Frank House

 

A mólón üldögélve [VIDEO]

 

Catch-22

 

Amsterdam-spotting

 

Sebastian, a holland stoppos gyerek, aki gyümölcslével nyomta az ipart

 

Hivatalos stoppos helyen - poénkodás a lepedővel

 

Ugyanott, csak most magyar zászlóval

 

Linkin Park - Robot Boy

 

Red Light District

 

Cím nélkül?

 

I amsterdam

 

The Doors - The End

 

Baromi nagy biciklitároló - na ez az ami itt 100 év múlva sem lesz :]

 

Utolsó képek egyike Amszterdamból

 

Stoppos lányok épp Berlinbe indultak

 

Körbekameráztam a "hivatalos stoppos hely"-et [VIDEO]

 

____________________________________________________________________

 

 

Augusztus 15 - 16 - vasárnap - hétfő - [Borderline Days]

 

Vasárnapra terveztem, hogy elindulok hazafelé Amszterdamból. Végülis úgy döntöttem, hogy hazafelé Bécsig már csak busszal megyek és majd onnét hazastoppolok, afajta levezető körként. Amit véghez akartam vinni, tehát eljutni Amszterdamba stoppal, az sikerült, szóval innét már teljesen mindegy volt, hogy mi lesz ezután. Egyébként meg örüljetek neki, mert így legalább jóval kevesebbet kell olvasnotok! :] Pár érdekesnek mondható dolgot azért még írok a hazaútról, de tényleg csak röviden.

Először is, ami az egyik legdurvább, az a szombat este volt. Lefekvés előtt bekapcsolom öt percre a tévét és mit látok a CNN-en? FRIDAY NIGHT BUS CRASH. Buszbaleset történt, méghozzá az Amszterdamból Párizsba tartó járattal. Pontosan ugyanaz a busztársaság, amire én is megvettem a jegyemet Amszterdamtól Bécsig. Az ember látja a tévében a buszt, amire majd ő is fel fog szállni, mert ugye külsőre ugyanúgy néznek ki a busztársaság autóbuszai. Szóval ott van a busz az árokban és akkor mellé mondják, hogy az egyik utas meghalt. Te arra gondolsz, hogy mindez tragikus és kicsit már előre is megesz az ideg, de az agyad már arra is gondol, hogy pár nap leforgása alatt ugyanannak a busztársaságnak a járatai csak nem fognak kétszer is balesetet szenvedni? Aztán persze arra is gondolsz, hogy mi van, ha mégis? Egy stoppos igazán megérdemelné, hogy ne buszbalesetben haljon meg, hanem mondjuk egy ukrán szervkereskedő által, mondjuk Düsseldorf és Nürnberg között félúton, egy lepukkant erdőben. Na jó, ez persze túlzás meg fekete humor, de azért mégis valami hasonlót várna el az ember, nem holmi buszbalesetet. Annyiszor megtörtént már, hogy egymás után történtek rossz dolgok és akkor sem számítottak rá az emberek. Gondoljunk csak a WTC áldozataira 2001-ben. Amikor az egyik toronyba becsapódott a gép és ezt a másik toronyból látták az emberek, akkor vajon hányan gondolták közülük azt, hogy az ő tornyukba is becsapódik egy, még hozzá perceken belül? Úgyhogy ennyit a valószínűségszámításról.

Ám az élet (mint akiben egy megmérgezett Hitchcock veszett el) még így is tudja fokozni az eseményeket. Mondom ezt azért, mert már délután volt, amikor becsekkolás után a buszra várakoztam és egyszer csak bemondták a nevem a hangosbemondón, hogy legyek már szíves visszafáradni a jegypénztárhoz. Hát mondom fasza, ebből még mi lesz. Aztán az történt, hogy a jegypénztáros nő kicserélte a "boarding card"-omat egy másikra és azt mondta, hogy a másik busszal menjek Bécsbe, mert az jóval direktebben megy oda. Tehát átraktak egy másik buszra. A hab a tortán már csak az volt, hogy megtaláltam a várakozáskor egy névvel-lakcímmel-telefonszámmal ellátott papírt, amit mindenkinek a táskájára kellett raknia. Egy japán srácé volt, pontosabban Keisuke Nakao nevű fiatalemberé, aki Amszterdamból Párizsba (!) ment, de hogy mikor, azt én se tudtam meg. Babona ide vagy oda, végülis felszálltam a buszra és következett 17 órás buszozgatás. Ez a tizenhét óra is kisregényt érdemelne, de elegendő hely és türelmes olvasó hiányában nem írom le most. Rengeteg nagyobb városba betértünk a busszal, mint például Eindhoven, Düsseldorf, Köln, Nürnberg.

 

A buszpályaudvar alja

 

Éjfélig nagy bulinak tűnt ez a buszozgatás, mert akkor még volt pár szabad hely a buszon és az egyik pont mellettem volt, tehát két seggnyi terület volt a birtokomban. Ám nem tartott sokáig a vigadalom, mert éjfél körül magyarok és szlovákok szálltak fel a buszra (ha jól emlékszem Kölnben), na és ami a lényeg, hogy mellém is beült egy afajta anyósnak való igazi házisárkány. Mivel tudtam, hogyha rájön, hogy beszélem a nyelvét, nem fog beállni a szája reggelig, ezért aztán gondoltam egyet és eljátszottam a csővázas-hátizsákos angol úriembert. Ehhez volt egy jó bizonyítékom: egy bazinagy angol újságot olvastam a buszon. Aztán kicsit meglepő volt, amikor a német határt átlépve civil autós rendőrök terelték le a buszt egy pihenőhelyre, mindezt szakadó esőben. A sofőr meg bemondta, hogy passport control. Mondjuk itt kimerült az összes angol tudása, de egye fene, ez legyen a legkisebb baja, na meg persze nekem is. Röhejes volt, ahogy a mögöttem ülő belga kecskepásztornak kinéző faszi batyuját átkutatta a szőke hajú határellenőr. Na mondom, ha ezek most heroint vagy valami hasonló cuccot találnak nála, akkor ugrott a hétfői hazaérkezésem. Még most is a röhögés kerülget, amikor rágondolok arra a befagyott arcú határellenőrre, aki ott fogta a Haribo-s gumicukor papírját és csak bámulta mereven. Na, de ennyit a buszos részről. Hétfő reggel 7:45-kor érkeztünk meg Bécsbe.

 

Zero Tolerance

 

Esőcseppekkel díszített kölni dómos kép a buszból kattintva... (nem, a kölni itt most NEM az, amit Húsvétkor használtok)

 

LOVE or LEAVE

 

Ezt a részt kénytelen voltam "kicenzúrázni", így ha ezt is el szeretnéd olvasni, akkor azt megteheted a stoppos könyvem segítségével! :)

Érdeklődni itt lehet: beforeyousnap@gmail.com

 

Bécsi stoppos helyen

 

Dózer aliasz Dió Father

 

11:55-kor készült az M1-es autópálya melletti Tesco WC-jében a "pózolj huggyozás után" alcímmel ellátott kép, amit persze ide már nem raktam fel, mert tök felesleges. Ebből csak az a lényeg, hogy ekkor már rég ott voltam a Győr melletti bevásárlóközpontnál, tehát viszonylag korán hazaértem Bécsből. Innét még át kellett jutnom az egész városon, ami durván 1 órás hadműveletet jelentett, tokkal vonóval együtt. Szóval 13:00 felé járt az idő, amikor kiálltam Győr szélére stoppolni hazafelé. Ez kábé 40 kilométer volt még hazáig, ami alatt egy fiatal helybéli srác vett fel, valamint legutoljára kétszer is egymás után (!) egy alpinista arc vitt el. A legutolsó viharfelhős kép 13:55-kor készült Hegyéte szélén, szóval ehhez viszonyítva durván 15 percnyire voltam otthon. Ennél pontosabban nem is lehetett volna időzíteni a hazaérést, mert amint beléptem az ajtón, rögtön (mintha csak gombnyomásra indították volna) elkezdett zuhogni az eső. Ennyi volt hát stoppal Amszterdam.

 

Győri Tesco előtti lángos áruló bódéból fényképezve

 

Győr szélén dekkolás

 

Ilyen felhők vártak rám otthon... (utolsó képnek nem rossz:)

 

____________________________________________________________________

 

X. év Y. hónap Z. nap A tanulság

 

Stoppos fejemmel épp azon agyalok, hogy mit írhatnék befejezésnek avagy "általános tanulságnak" a történetem végére. Nem akarok senkibe se beleerőltetni gondolatokat, csak szimplán leírok pár dolgot, ennyi az egész, szóval nem is kötelező tanulságnak nevezni. Ha engem kérdezel, azt mondom, hogy igazából nincs is tanulság, mert ha mégis van és leírom most ide, akkor az úgy sem közelíti meg a valóságot, mert bizonyos dolgokat át kell élni ahhoz, hogy tisztában legyünk velük. Persze nem ártana egy kis happy end fíling vagy valami hasonló pozitív katyvasz így a vége felé, de tudjátok az élet nem csak tejszínhab eperrel, hanem akad itt-ott egy kis szárított patkány is, üszkös kenyérvégben sütve. Aztán sokszor eszembe jut az is, hogy ugyanúgy, ahogy ez az amszterdami út is, egyszer MINDEN véget ér.

Bizony, ha még esetleg nem tudnátok, akkor el kell vennem a kedveteket, de sajnos egyszer minden váza széttörik, ahogy a virág is elhervad, az óra is elkezd késni, a szivárvány is eltűnik, a fecske is elköltözik, a homokvárat is lerombolják, az ajándékot is kibontják és akkor ráadásul még az emberek is megváltoznak, sőt, a végén már ez is mindegy lesz. Ám mindennek ellenére bízom benne, hogy az életünket nem csak azért az utolsó "minden mindegy" pillanatért éljük le, hanem sokkal inkább az azt megelőző évekért és történésekért. Legyen az egy boldogan eltöltött napsütéses nyári nap azzal az emberrel, aki Neked sokat jelent, vagy akár egy ködös téli vasárnap este, amikor minden rossz ellenére tudod és érzed, hogy valahol vár rád egy szebb és jobb élet. Szerintem hülyeség úgy leélni az életünket, hogy állandóan másokra irigykedünk, áskálódunk és mindig csak magunknak akarjuk a jót. Én szeretnék őszintén élni, legalábbis megpróbálok mindent elkövetni annak érdekében, hogy ez így legyen. Tudom, ez egy baromira közhelyes utópia, de miért is ne próbálnám meg? Miért is ne próbálnátok Ti meg? Sok pillanat fogja látogatását tenni az életemben (csakúgy mint a Tiétekben is), legyen az egy derűs mosoly vagy akár a kegyetlen igazság keserű pofona. Akárhogy is történjen, most már tudom jól, hogy ezek a dolgok okkal történnek és nem véletlenül vannak benne az életemben.

Most pedig képzeljetek el egy olyan világot, ahol a másnapos zokninak nincs szaga, ahol az alkohol nem káros, a szerelem nem fáj, az autók nem ütköznek egymással, ahol az emberek nem tuskók és nem létezik az a szó, hogy öngyilkosság. Ebben a világban a virágok műanyagból vannak és nincs illatuk, valamint nincs szükség kórházra, se katonaságra. Az emberek minden nap úgy fekszenek le, mint az előző nap, még pedig úgy, hogy tudják jól előre, hogy a következő nap is ugyanígy fog eltelni. Most pedig térjünk vissza a saját világunkba, ebbe a mostaniba, ahol a tragikus balesetek mindennaposak, az emberek agresszívak, káromkodnak, türelmetlenek és sok köztük a bólogató kutya, a szülők nem értik meg a gyermekeiket, egyeseknek pedig nem igazán világos, hogy miért van áthúzva ez a szöveg és akkor ráadásul még a boldogságot sem lehet megvenni csak úgy kilóra. Na, de mégis mit akartam ezzel mondani Nektek? Azt, hogy ... gondolkodjatok el rajta, hogy mégis melyikben lenne jobb élni. Én valamiért az utóbbira szavazok...

Mindenesetre egy dolog biztos, még pedig az, hogy holnap újra felhúzom a cipőmet és ismét útnak indulok. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy látható leszek az utak szélén vagy holmi kamionos pihenőhelyeken, sőt még a hüvelykujjam sem lesz kirakva, de abban egészen biztos vagyok, hogy úton leszek. A saját utamon. Nem az fog számítani igazán, hogy pontosan hova tartok, hanem az, hogy odáig HOGYAN. Ja és persze ami a legfontosabb, hogy minden energiámmal, kreativitásommal, agysejtemmel és szívbillentyűmmel azon leszek, hogy legyen élet a halál ELŐTT. Egy félreértett stoppos naplóját olvastátok, valamikor a huszonegyedik század elején. Viszlát egy másik életben.

 

 
 
 

 

 

 

[ created by 7/13 ]

[ beforeyousnap@gmail.com ]

[ ha kérdeznél vagy hozzászólnál akkor kattints ide: FÓRUM ]

 

 

THE END